2014. augusztus 22., péntek

Marubi

tegnap döbbenten fedeztük fel, hogy valahogy nincsenek meg az ulcinji Marubi kiállításról készült képeink - pedig hogy megörültünk neki, hogy a galériában ez van, aggódtunk, hogy helyi festők városképeit fogjuk látni - és mintha a nehezen megtalált skodrai Marubi Múzeumban készített lkesi fotók is elvesztek volna. Nekiláttam, hogy lementsem mindazt, ami legalább a neten fenn van, de azért ide inkább csak a linkeket gyűjtöm. 

Kérdés az is, hogy miért vonz ez az egész annyira, azon túl, hogy persze, általában is szeretjük a fényképeket nézegetni, a régieket különösen. És miféle összehasonlítás tehető meg és mivel - és ide kívánkozna, akár mottónak is az a Déry idézet, amit Parcen Nagy Lőrinc húgának szájába ad dubrovniki nyaralásuk során, hogy van ez az emberfajta, aki ha külföldre utazik, rögtön hasonlítgat, elemez, magyaráz, okoskodik, ahelyett, hogy csak úgy ott lenne, élvezné. Mikor pedig, és ezt talán már csak én teszem hozzá, nagyon kevés tudható, inkább benyomásaink vannak, és ezek is inkább rólunk szólnak, mint a látott dolgokról, a szükséges ismereteink itt is ott is hiányoznak, és az összehasonlításhoz sincsenek meg az eszközeink. Talán mert imádunk okoskodni, mint az a sok sok másik blogger, akiknek albániai, montenegrói blogját olvasom mostanában, és némileg elbizonytalanodom olykor, hogy nem inkább naplót kéne írni, mint blogot.

Na mindegy, akkor itt van Marubi - hogy aki ezt olvassa, vagy akár majd a későbbi magunknak is,hogy meglegyen. Más alkalommal már szó volt magáról a dinasztiáról, ahogy az olasz fényképész örökbefogadta az asszisztensét, aki aztán kiteljesítette a dinasztiát. A sztori  rövid változata angolul is látható. Itt vannak ők:


Pietro, az ős, olasz, aki száműzetése helyéül Skodrát választotta 1834-1903 


Kel 1870-1940, az örökbefogadott fiú


Gege, az ő fia 1907-1984


Mati Khodeli Marubi 1862-ben született, ő Kel bátyja
volt, Pietro barátja. 

A neten kutakodva a képek után egész impozáns gyűjtemény áll elő, és úgy tűnik, hogy kevés az irreleváns kép. Vannak itt eredeti Marubi fotók, képek a családról, és magáról a gyűjteményről, még az a folyosó is megvan, ahol a múzeumban a képeket mi láttuk. 





Ezen a blogon sok izgalmas kép található. 

2012 július harmadikán az a hír jelent meg, hogy digitalizálni fogják a  több mint száz évet felölelő gyűjteményt, százezer euróért. Amikor mi rákérdeztünk, hogy nincs-e meg dvd-n vagy valahogy, azt mondta a múzeumi ember, hogy nincs, csak egy tízezer forint értékű többkilós albumot tudott mutatni az albán fotográfiáról, azt sajnos nem tudtuk megvenni. 

Egy idén januári híradás - de kár, hogy nem tudunk albánul -, mutatja, hogy milyen méltatlan körülmények között vannak tárolva az anyagok, és hogy, ha jól értem, az ígért új épület, amiről a recepciós fiú beszélt, milyen messze van a késztől. Ez a projekt honlapján is elég jól látható. A magas férfi maga Edi Rama szocialista párti miniszterelnök, volt kulturális miniszter és Tirana polgármestere. Kezében a nagy vastag könyv az, amit nekünk eladásra kínáltak, mint egyetlen lehetőséget. A látogatáson Mirela Kumbaro-Furxhi kultúrális miniszter is résztvett, és a google fordítás szerint valami ilyesmi hangzott el

"Ez a kincs a nemzet nem maradhat tovább ebben a cellában, hogy hogyan lehet a politikai fogoly, aki meghalt, nincs fény, nincs étel, nincs levegő, nincs kommunikáció nyilvánosság nélkül a dolog. Ez a bűncselekmény "- mondta a miniszterelnök. Kumbaro- miniszter tájékoztatta a miniszterelnököt, hogy a phototheque épületek, két éves romokban hevert, miután egyik tulajdonosa adta a Kulturális Minisztérium és nem az építők. "Elmentek. Az egyetlen pótlások, hogy készül, ezek ki, és ettől a pillanattól kezdve semmi sem történt "- közölte a miniszter Kumbaro-. egy poszt a Facebook bejelentette, hogy mozgósítja forrásokat a Kulturális Minisztérium és a nemzetközi partnerërve, múzeum építeni a következő Marubi mint Marubi megérdemli, ahogy megérdemli Shkodra!, tette hozzá. premier Rama ígért hozam Nemzeti phototheque "Marubi" mérföldkő a kultúra. "Mi nem ezt a modellt. Ezt figyelembe kell alakítani egy mérföldkő az egész ország, és minden látogatás, vagy szeretné tudni, hogy mi Albánia. "

Próbáltam valami hivatalos nyomára jutni a sokat emlegetett Shkodra-Ulcinj határon átívelő kultúrális együttműködésnek (ennek köszönhettük az Ulcinj-i vár galériájában a Marubi kiállítást és azt a pár Marubi képet, ami a várban szabad felületen volt látható), ezt találtam. 

Bónusz: aki idáig eljutott, megérdemel egy húszperces albán nyelvű filmet a Marubi történetről. Itt meg egy még izgalmasabb film látható, korabeli filmrészletekkel, és sok sok képpel. Olyan jó lenne érteni, amikor az egyes képek hátteréről beszélnek! A 25. percnél látható, hogy hogyan közelíthető meg ma a gyűjtemény, a Fototéka Kombetare Marubi. Egy kis ismétlés és pár új kép, albán nyelvleckeként is jó. Itt az akkori igazgatónő 2010-es nyilatkozatát láthatjuk. Legközelebb érdemes lesz egy kicsit körülnézni a könyvesboltokban és antikváriumokban, az biztos. A megközelíthetetlenségről egy holland oldal is panaszkodik.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése