Volt egy olyan érzésünk egy idő után, hogy ki lehetne tenni a megtelt táblát a magisztrálra, a parti útra. Annak idején nagyon sokszor olvastuk, hogy mikor ne menjenek az autósok Horvátországba, hogy hogy kerüljék ki a hatalmas dugókat: turnusváltás, vendégmunkások, hétvége, iskolai szünet kezdete Németországban, ünnepek Montenegróban, Albániában - mind okot szolgáltattak arra, hogy dugó legyen. Mi persze vonattal mentünk, és onnan, Barból már nem volt gond se Ulcinjig, se Budváig, se Tivatig. Ha busszal mentünk, akkor éreztünk valamit ebből, különösen amíg nem volt meg a sztráda, de bár reméltük, hogy meglesz Dubrovnikig, arra még várni kell. A sztráda mostani végpontjától azonban az út az eredeti magisztrálon megy tovább, ami egyrészt nagyon szép, végig a tenger mellett szinte, másrészt gyakorlatilag kétszer egysávos, tehát nem sok kell ahhoz, hogy beduguljon.
Az idén azonban valami megváltozott. Vagy az történt, hogy az idén észrevettünk egy változást. Azt hallottuk, hogy Petrovác és Bar között a reggeli órákban egy csendes hétköznapon is szörnyű lassú volt a közlekedés, így a Bar és Virpazar közötti utat a dugó elkerülése érdekében a hegyen át tettük meg. Gyönyörű út, a hegyek fantasztikusak, a talán ez az, vagy valami hasonló, mert az itt mutatottal szemben amin mi mentünk, az azért út volt, és nem egy régi vasútvonal maradványa.Viszont gyakorlatilag egyetlen járművel nem találkoztunk útközben, pedig vannak házak, települések is arrafelé. Az eredeti, normál út, ahol mentünk volna, ha a dugó nem akaszt ki, 24 km, kb félóra, attól függően, hogy van-e benne fizetős alagút, vagy sem. Mi kb két órát utaztunk most, de a hajó megvárt, szerencsére. Visszafelé már Petrovác felé jöttünk vissza, abban a reményben, hogy a reggeli dugó addigra már lemegy, és a busz, amivel hazamegyünk, simán hazavisz Ulcinjba.
A reggeli dugóról azt gondoltuk, talán nem is ok nélkül, hogy attól van, hogy az emberek mennek a strandokra kocsival, gyalog, gumimatracokkal, parkolás,beszállás, kiszállás, sok a gyalogos, tehát csak jól kell megválasztani az időpontot. Aztán mentünk másik nap ugyanazon az úton Kotor és Ulcinj között ugyanez az út, kb 90 kilométer, alagúttal - nem az az izgalmas, hajtűkanyaros, első világháborús hegyenátvivős - elvileg másfél óra. Odafelé - déltájt - csak kisebb dugók voltak, de visszafelé kb négy óra alatt tette meg a busz az utat, úgy, hogy nem volt baleset, nem volt küldöttség, nem volt semmi. Csak tele volt az út autóval. Négy körül indultunk, Budva környékén az egérutat használtuk, azaz a busz felmászott a hegyre jó magasra, és úgy került ki egy részt a kétsávos útból, hogy utána már csak Budva kevésbé zsúfolt részén tért vissza az útra, és nyolc körül voltunk Ulcinjban, úgy, hogy Bartól már gyakorlatilag sima volt az út. A menetrendszerű járat beszólt a bari pályaudvarra, hogy nem megy be, valószínűleg az ottani utasokat már órákkal korábban elvitte a mentesítő, azt a két utast, aki mégis be akart volna oda menni, nagy sajnálkozások közepette kiraktuk valahol a közelben az út szélén. Kétszer egy sáv, csupa személyautó, egy két busz és furgon, hosszú sorokban araszol a tengerparton, és csak egy oka van az araszolásnak: sokan vannak.
Úgyhogy amikor az utolsó nap Budvába mentünk, mert onnan indult este a buszunk, a reggeli buszt választottuk, hogy mindenképpen odaérjünk buszindulásra. Óvatosságunk nem volt teljesen alaptalan, mert a tízórási busszal is belefutottunk Bar után egy-két kisebb nagyobb dugóba, ilyenkor a szembejövő sáv is állt, de azt hittük, hogy ezzel a dugó kérdés le van tudva.
Amikor aztán fél nyolckor este elindultunk Budvából a busszal, ugyanolyan dugóba kerültünk mint pár nappal azelőtt, a dugó kis lélegzetvételekkel minden település előtt elkezdődött és tartott egészen kilométerekkel a település utánig. Bejutni Kotorba és felvenni ott egy pár utast, majd vissza a magisztrálra kemény tortúra volt. Arról már írtam, hogy a világörökség részét képező Kotor mennyire zsúfolt, de arról nem, hogy a bejutás Kotorba, illetve a hazajutás onnan is kemény. És itt jut eszembe, hogy pár éve éppen Kotorban vártunk nagyon sokat többed magunkkal, mert beragadt az a busz, ami minket hazavitt volna, órák teltek el, amire megjött egy, és minden elrendeződött. (azért senkit nem hagynak az út szélén, csak egyeseket kitesznek oda, ha már nagyon sietni kell.)
Onnan aztán egy kis levegővétel Tivat repülőtérig illetve Tivatig (ezt az utat annak idején gyalog is megtettük, úgyhogy tényleg rövid távok), onnan a kompátkelésig már gyanúsan sokan voltak. A két komp folyamatosan üzemelt, de odafelé és visszafelé is őrült zsúfoltság volt, amikor átjutottunk, még több tíz kilóméteren haladtunk álló kocsisor mellett.
Nehéz megállapítani, hogy milyen autók voltak, a sok svájci, német vagy más külföldi rendszám nem sokat jelent, legfeljebb azt, hogy aktuálisan honnan jöttek az autók, mindenesetre az volt az érzésünk,hogy a magisztrál megtelt. És nem is tudom, mi lenne a jobb, ha megépülne a sztráda tovább, és az egész nagy forgalom letudna zuhanni Montenegrón át Albániába (a határátkelő már megvan hozzá, és épült egy autóút Albánia felé Ulcinj déli csücskében, ami segít elkerülni a helyi strandforgalmat, ami itt nemcsak a pancsolást, hanem a bulizást is jelenti), vagy maradna így, és elvenné a kedvét a sok kíváncsiskodónak, aki erre akar jönni mindenképp.
A nyár végén biztos látunk majd jelentéseket, hogy mennyivel több magyar ment az idén Montenegróba és akár Albániába, de szemmel láthatóan is erősödött a forgalom, az ismerőseink körében is egyre népszerűbbek. És az építkezés folyik, hatalmas szállodák és magán apartmanházak sora épül, várják a nyaralókat, mindenki fejleszt - hát nem tudom.
Itt van egy útrészlet, igazán kedvcsinálóul: az Ulcinj Skodra közötti út egy hat kilométeres új szakasza.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése