Mindegy, a lényeg, hogy megintcsak nem tudom, hogy hámy év után, de meglett a hely a skodrai tó partján, amiről mindig csak fantáziáltunk, egy hely, ahol úgy ébredünk majd, hogy a tóra látunk. Itt a honlapja, hogy ez aztán igazából milyen, azt remélem holnap majd megírom.
De már az is világos, hogy sokminden változott, a halászfaluban a szállásunkon nemcsak mosógép, de mosogatógép is van, és nem azért, mert mi ilyet kerestünk, vagy ilyet választottunk, hanem mert ez volt a kínálat. És az ára sem semmi, hét éjszaka 434 euró, szóval lényegében húszezerért alszunk majd naponta. Persze ha nem vagyunk ennyire oda a tótól, és nem nyűgöz le minket ennyire a kilátás, nyilván találtunk volna olcsóbbat is, ki tudja, de azért érdekes a történet, hogy étterem több is van a környéken, de bolt egy se, a szállásadó meg is írta, hogy ide autóval szoktak jönni, mert a legközelebbi market Podgoricában található.
És hát a transzfer is - tömegközlekedés nincs, ezt ismerjük, de attól még szokott működni a dolog, bár a repülőnk elég későn érkezik, valószínűleg a reptéren nem igen számíthatunk a normál furgonos közlekedésre, a házibácsi/házinéni - Bobanaként írja magát alá - azt írja, hogy meg tudja beszélni egy barátjával, hogy 25 euróért kijöjjön értünk.
És most itt ülünk, mintha egy hetvenes évekbeli jövőben játszódó filmben, a Ferihegy kettőn, szinte mint egy akkori resti, talán a kínálat nagyobb és az árak magasabbak, de az emberek minden izgatottság nélkül, sőt, inkább unottan nézik a kijelzőt: a londoni gép már több mint három órát késik, az Antalyába menő, több mint kettőt, a miénk indulását még csak harminc perccel későbbre jelzik, de most már legalább kiírták, hogy a C14-ről indulunk.
A lemenőnap fényében a műnek látszó fákon verebek, igaziak, egyik másik már nekilátott a takarításnak.
Viktor olvas
És néha engem engem fényképez, közben hihetetlenek a fények, a tükröződések, a gyerekek örjöngenek a "babás" játszótéren (Lotti mondta a multkor, hogy ez nagyon babás ez a játszótér, aztán Vili is csekkolta, és tényleg).
Na mindegy, ez is a készülődéshez tartozik. Nem lehet csak úgy ripsz ropsz megérkezni a Balkánra, elndultunk már háromnegyed négykor, sorbanálltunk, kiszedettek egy kilót a bőröndből, hogy ne kelljen túlsúlyt fizetni, és ez főleg azért volt, mert Karcagról jörrünk :) Ha nem is ma.
Aztán a biztonsági ellenőrzésnél kidobatták vizünket és a két konzervünket, vettünk whiskyt, de ennyi történt. Végül félórás késéssel megérkeztünk Podgoricába, gyönyörű naplementét láttunk a repülőről. Bobana várt, a tulajdonos helyes, huszas éveinek elején járó lánya, egy fiúval, aki meglehetőősen álmosan vezetett. És a végén nem kért pénzt. Ezzel megkezdődött a free dolgok sorozata.
Egy kis tétovázás után megtaláltuk az utat - emlékeztünk, a Podgorica/Budva út kiváló, erről kell letérni Rijeka Crnojevicka felé. Itt tértünk le annak idején a taxissal, aki elhozott minket Cetinjéből azon az elképesztően sős napon, sok sok évvel ezelőtt. Az út azóta is nyaktörös, de mivel töksötét volt, ezt csak tudtuk, nem láttuk. Aztán még erről kellett letérni egy elágazásnál, ahol az volt, hogy Karuc 2,5 kilométer, és akkor még sokáig mentünk, amig el nem értük Karucot. Az út azért rossz, mert javítják, mondta Bobana,
A hely sötétben is lélegzetelállító, a házigazdával és az egyik étterem tulajdonosával söröztünk a teraszon, a kikötőben magányos hattyú, az eresz alatt fecskefészek. A hattyúról kiderült aztán később, hogy félig biztos liba, ahogy feltottyant a kikötő stégjére, az már gyanús volt :)
A húsz négyzetméteres erkély/terasz minden várakozásunkat felülmúlja, a lakás valóban elsőosztályúan felszerelt (két tévé van például és két automata mosógép) - jó lesz itt. Alig várjuk a napfelkeltét, hogy lássuk az egész képet. Érdemes várni, mert lélegzetelállító a táj.
ez a naplemente a repülőről
ez pedig amire hajnalban ébredtünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése