Koldusok

Albániában nehéz lesz a koldusokkal, gondoltuk, és abban maradtunk, hogy ezt a történetet Viktor vállalja. Azaz ő dönt, hogy ad vagy nem ad és kinek, mennyit, kettőnk nevében. Hogy pontosan mi a szisztéma, azt majd leírja ő, ha akarja, én csak annyit mondok, hogy ez engem tehermentesít, veszekedés is csak kétszer lett belőle. A lényeg, hogy elvek nem nagyon vannak, csak egy pár, ezekről később, ahogy a helyzet hozza.

Volt emlékünk, pici csontsovány gyerekek, akiket pici csontsovány anyák küldtek ránk, fogták a lábunkat, könyörögve néztek nagy fekete szemükkel, amikor a buszos körtúrán valahol Albániában kiszálltunk a buszból. Utastársunk políszt kiáltott,  mi meg megpróbáltuk helyretenni. 

És volt emlékünk Tunéziából, amikor megint csak gyerekek, és ahogy adtunk valakinek, jött sok más gyerek, nagyon rossz volt.

És akárhogy is van Magyarországon, mindenfélét lehet gondolni és csinálni ezügyben, itt külföldiek vagyunk, és sok a pénzünk.Különben nem lennénk itt. És nem tudunk kommunikálni a koldusokkal, ők se velünk.

Albánia, ahol attól tartottunk, hogy sok koldus lesz, és ha egynek adunk, előözönlenek a többiek, ebből a szempontból kellemes meglepetés volt: nem özönöltek elő, általában. És békén hagytak ha nem adtunk. Általában. Egyszer fordult elő, hogy egy nagyobb társaság, családforma, ült a mecset kertjének kapujában, Viktor adott az elsőnek, aki kért, mire felpattant egy másik fiatalasszony, és hiába mondtuk, hogy  nem, csak követett és ragaszkodott, aztán pár perc múlva lemondott róla, de itt kiakadtam. Hülyeség volt persze, mert az egyik a mi játékunk, adunk egynek egynek, az övék meg az, hogy kérnek még, van ott, ahol egynek volt, nyilván kettőnek is. Ennyi. Hogy miért akadtam ki annyira, azt nem tudom, utólag persze az a bizonyos egyezség jut az eszembe, amit az autósok a galambokkal kötnek az ismert sitcom egyik epizódjában az autósok szerint, azaz az autós nem fogja elütni a galambot, mert az gyorsan elrepül. Az epizódból az derül ki, hogy vannak galambok, amelyek nem ismerik ezt a megegyezést, és csak állnak a földön, és várják, hogy  kikerüljék őket, és így elüti őket az autó.

És sokféle változatban ismerkedtünk a koldulással Albániában: dobolva jön egy vagy több gyerek, asszony a földön ül kisgyerekkel az ölében (valamiért, ha van választásom, én a bekómáltnak látszó gyerekkel  kolduló asszonyt nem tudom díjazni), fiatalasszony gyerekkel a csipőjén, kisgyerek csak úgy, kisgyerek tökmagfélét árul, és még sokmindenki, de főleg gyerek vagy fiatal árul mindenfélét, például tollat, ilyesmit, aminek haszna nincs, de mégse tűnik koldulásnak. Adtunk, nem adtunk, általában nem volt gond. Azt ugye mindketten tudtuk, hogy a mi egyéni adakozásunk nem oszt, nem szoroz. Se meg nem mentünk senkit, se tönkre nem teszünk senkit. Valahonnan hallottuk, hogy ha a gyerek nem elég erőszakos, vagy nem visz pénzt, akkor kikap, de ez nem a mi centjeinken vagy lekjeinken múlik.

Nem is ez, csak jó lenne valahogy megnyugtatóan értelmezni, hogy mi is van. Hogy miért más. Hogy úgy tűnt, de ez tényleg csak úgy tűnt, hogy van a gazdaságnak egy szeglete, Albániában, amit csak cigányok csinálnak. Felnőtt férfiak kukáznak, vasaznak, asszonyok gyerekek koldulnak, valamiféle szolgáltatásért cserébe pénzt kapnak, ebből egy, hogy azt veszed meg, hogy könyörületes vagy,hogy jó vagy – ezt az érzést kapod a pénzedért, vagy veszel valamit, ami valójában nem kell, de neki pénz. Meglepően kedvesen és nyugodtan bántak Albániával a gyerekkoldusokkal, de a felnőttekkel is a biztonsági őrök, pincérek, éttermi vendégek. Nagyon más volt, mint itthon. És még egy dolog, láttunk gyerekkoldust, nem egyet, a kapott pénzből, annak egy részéből bevásárolni, ennivalót venni saját magának. Távol álljon tőlem, hogy bármit idealizáljak, de amit mondjuk Skodrában láttunk, az leginkább csoportos bandázással, hancúrozással összekötött pénzkeresetnek tünt. Amikor az egyik gyereket a fast foodos behívta, hogy adjon neki enni, azon túl, amit már az előbb megvett, a gyerek elszaladt a kajával, hogy odaadja az egyik társának.

Itt, Ulcinjban az első napon úgy éreztük, kiterjedtebb a koldulás, mint eddig volt: nemcsak este, amikor régebben a gyerekeket egy papírdobozzal kihelyezték a korzóra, és abba lehetett dobálni a pénzt, hanem nappal is, és nemcsak a korzón, hanem a főutcán és a kikötőben is, és bár az utóbbi években már megjelent az anya gyerekkel, de mintha többen lennének. És izgatottan vártuk, hogy vajon megvan-e még a tavalyi jelenség - táncosnőnek öltöztetett kislányok illegetik magukat a Hollegróból kihallatszó zenére. Tavaly ennek irtózatos sikere volt, a nyaralók fényképezkedtek velük, számunkra elképesztően perverz módon táncoltak velük, nők, férfiak, dőlt a lé. Voltak igazán sztár kislányok, és voltak másodrangúak, de mind mutatósak voltak, és nagy részük szemmel láthatóan élvezte a sikert. Volt egy kislány, akiről valahogy azt láttuk, hogy itt már gáz van, erősen kifestve, faarccal ringatta magát a zenére. De mindenképpen volt egy olyan érzésünk, hogy a gyerekprostitúció határán vagyunk, ha már ez nem is az.

Itt egy kitérőt kell tennem. Fogalmunk nincs, hogy hogy van ez, és mivel függ össze, de se Skodrában, se Ulcinjban szinte soha nem láttunk kétnemű párokat a korzón, az utcán, sehol. Láttunk családokat, feltűnően sok apát gyerekkel, de semmiféle utalást nem láttunk arra, hogy itt egy fiú egy lány pár lehet, egymás kezét nem fogták, egymás mellett kettesben nem mentek, és ez így van most is. Mintha a nyílt szexualitásnak, a nemiségnek semmiféle formája nem lenne megengedett. Vagyis mégsem: erősen kihívóan öltözött lányok és fiúk külön külön csapatokban, falkákban az utcán, egyértelműen a másik nem számára kiszépítve magukat, de kapcsolatfelvételt, vagy kapcsolatot nem láttunk. Szóval visszatérve a gyerekprostitúcióhoz, vagy nagyon naívak vagyunk, vagy nagyon nem értünk valamit - de nem volt semmi olyan, hogy a kislányokat bárki fogdosta volna, szexuális utalást tett volna rájuk, kifejezetten kis művésznőkként, babaként bántak velük - kb 5-6 éves gyerekekről beszélünk.

Ezt a képet pár napja csináltam, amikor egy csinosan öltözött fiatal nő indult munkába a gyerekekkel. Az új a kisfiúk megjelenése volt, eddig ezt nem láttuk, nagyon kiváncsi vagyok, merre találjuk őket ma este és mi lesz a műsor.

Szóval vissza a kolduláshoz még valami: esik az eső, beülünk egy ernyő alá, sörözünk, mellettünk taxisok szintén az eső elől, behúzódtak ugyanennek a kávézónak a szélső ernyője alá, beszélgetnek, senki nem zaklatja őket azzal, hogy fogyasszanak, tőlük kissé távolabb egy barnább bőrű férfi álldogál. Amikor vége az esőnek, a taxisok nekilátnak a kocsijukat törölgetni, a barna férfi előveszi a szokásos koldulós karton doboztetőt, amikor elindulunk, ár az egyeurósodacsapóslapítószselélabdát áruló pacák mellett ül, és kéreget. Mindenki végzi a dolgát.

Aztán persze van más is, fürdőhelyen vagyunk, ahol a gyerekek a koldulást folytatják, két lépésre van a strand. Próbáljuk megfigyelni, nappal az esti szereplők vajon strandolnak-e, mint a többi gyerek. Nem látjuk őket. Tavaly is próbálkoztunk ezzel, de mire valakiről elkezdtük gyanítani, hogy este az egyik koldus lehet, kiderült, hogy tévedtünk.

A strand ingyenes, szemmel láthatóan szegény emberek is strandolnak, senki nem küldené el őket. Mint ahogy nem küldik el a különféle árusokat - van egyfajta sütemény, azt árulják, aztán sültkukoricát, törülközőt, övet, napszemüveget, napolajat, krémet - az a bizonyos ruhaárulás, amit első évben láttunk, hogy öreg bácsi a strandon próbál és vesz nadrágot, úgy tűnik megszünt. De minden árus, szinte kivétel nélkül cigány. 

És a strand melletti utcákban megy a kukázás, itt már nemcsak férfiak, hanem gyerekek is. 

Viszont nincs lopás, pedig eszméletlen mennyiségű elektronika, telefon és egyebek hever a parton, amig gazdáik strandolnak. 

Szóval ma este lemegyünk körülnézni, és ha úgy adódik, adakozni, aztán lehet, hogy okosabbak leszünk..