Életünk nagy élménye a skodrai tó. Másnéven a Skadari tó. Évekig vacakoltunk, hogy hogy tudnánk eljutni valahogy ebbe a szállodába, azt gondoltuk, iszonyú drága lehet, arról, hogy itt ébredjünk egy reggel, szó sem lehet, de talán megiszunk itt egy kávét, egy pohár bort, és akkor elmondhatjuk, megvolt, amire vágytunk. Ez az a hely, ahonnan ezt a képet készítették.
Aztán kerülgettük, kerülgettük a dolgot, és mire odaértünk, a szálloda bezárt. De odaértünk, mert utolsó alkalommal, amikor Cetinje városában jártunk, egy taxis nemcsak jutányos áron ígért lejutást, de a hotelig is elvitt, amit úgy kellett neki megmutatnunk, hogy merre van (viszonylag messze az amúgy még ősibb főváros, Rijeka Crnojevica központjától), sőt egy haverja is készenállt, hogy egy kis csónakkal levigyen minket a folyón majdnem a hídig, amin a Podgorica - Sutomore út és vasút megy, és vissza. Ez utóbbi utazás varázslatos volt, azzal az egy megszorítással, hogy a taxis, aki szintén velünk jött, végig ordítva veszekedett valakivel telefonon, minden hal és madár riadtan menekült.
Szóval nagyon vágytunk oda, mert ahogy a vonat kora reggel elhagyja Podgoricát, nemsokára átvág a tavon, jobbra is, balra is elképesztően gyönyörű látvány, hatalmas hegyláncok, kéken a távolban, fantasztikus vízinövényzet, kanyargó folyó - nagyon sok képet csináltunk, és mindig tudtuk, hogy ide el kell jönni.
Aztán először Virpazarba mentünk, és minden hiába, szép a hely, az egész kicsi, pár száz fős település kellemes, nem jutottunk se hajóhoz, se semmilyen más járműhöz, hogy eljussunk a forrásig.Csak egy körutat tettünk a déli részen, az sem volt rossz, de semmiképp nem elégített ki. Aztán visszamentünk egy hét múlva, egy hajnalban induló üres hajónak voltunk az egyedüli utasai, majdnem felmentünk a végéig (vagy az elejéig), egészen szédítő volt, ahogy a csendben dohogott fölfelé a hajó, lassan kerültük meg a dombokat (hegycsúcsokat), cserkésztük be a legkülönbözőbb madarakat, iszonyú sokat fényképeztünk, visszafelé pedig egy orosz csoportot hozott le a hajó, hát ez már más élmény volt.
Most a barátainkkal visszatérni nagyon fura élmény volt: nagyon sok autó, nagyon turistás az egész, az eredeti Vir hotelen, ami egy a szocializmusból itt maradt szálloda és a Pelikánon kívül egy csomó más létesítmény van, evés, ivás, szuvenír, hajók - na jó, hát igen, ami szép, az eladható, és végülis nem sajátíthatjuk ki, de jobb lett volna, ha még egy darabig csak mi, vagy csak mi egy páran :(
A Green Frog egy tizenvalahány éves kislány hajója, a nagybátyja vezeti, nagyon aranyos, mindkettő, az egész olyan hihetetlenül ártatlan, volt etetés (igen, ez volt korábban is, pogácsaféle valami, és egy másik, ami édes és mézzel kell enni), itatás, raki és egyebek, a végén még ajándékot is kaptunk, kinyakláncot, ki kalapot a nap ellen, vizi növényekből, úsztunk, kétszer is, de valahogy, nem mondom, hogy csalódás, de nem volt az a frenetikus élmény.
Azért majd még próbálkozunk, meg pelikán kép nélkül nem maradhatunk, és most is tök jó volt, ettünk a végén halat meg mindenfélét, és jókat beszélgettünk, és most itt is voltunk. Picit elszomorodtunk. Hülyeség. Pedig egy új, ismeretlen úton jöttünk át Stari Bar felől a hegyen, lélegzetelállító látvány volt, de mégis. Na mindegy. Képeket majd otthon teszek fel.
nemzeti parki belépő
azért egy kárókatonát sikerült
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése