Márió és a Kománi tó

Amikor elkezdtünk azon gondolkodni, hogy Albániába utazunk, nemcsak Kadare művei inspiráltak, hanem az az izgalmas természeti környezet is, amit az interneten található képekről ismertünk. Magas hegyek, nehezen járható utak, hatalmas folyók, duzzasztó gátak, világtól elzárt tavak. Az egyik ilyen nagy attrakció a Komani tavon való hajózás volt. Lehetett olvasni róla számos helyen, főleg nyugati turisták tollából, például itt, vagy itt. Most nem találom a régebbi bejegyzéseket, ezek már azután vagy azzal egyidőben születtek, hogy mi is megjártuk ezt az utat. Nehezen találom azokat a képeket, videókat, amik akkor születtek, amikor még járt a komp, de itt van pl egy jó képsorozat a kompos utazásról. De van azért egy pár a tömegközlekedés ma is meglévő formájáról, a hajóról, ami visz motort, állatot, embert, például ez  vagy ez. És van itt egy jó kis párhónapos leírás.

Az egésszel csak az volt a gond, hogy el kellett érni valahogy a hajót - a komp sajnos már rég nem jár, amióta megépült az új út Koszovó felé - furgont nem találtunk, és azt is meg kellett oldani, hogy még aznap vissza is érjünk Skodrába. Sajnos nincs meg Mario Molla kezdetleges honlapja, amire rábukkantam annak idején, ma már teljesen profi, de nagy öröm volt aztán Skodrában a plakátjaira is rátalálni. Aztán a szálloda nagy nehezen kapcsolatba lépett vele, én emaileztem és üzenetet hagytam a mobilján - végül megszületett a nagy kaland: két és fél óra gyönyörűség az út oda, egy egész napos eksztázis az út végig a tavon. Fényképek nélkül ez nem sokat mond, majd teszek fel később.

Tavaly még Mario maga vitt minket haza, akkor még úgy tűnt, személyesen mindent ő intéz, igaz egy idő után, Vau i Dejesben átadott egy másik sofőrnek (nyilván neki ott volt dolga), de ez a hazaút is nagyon izgalmas volt, az apja öreg mercédeszében ültünk, végig erősen vitatkozott a sráccal, aki a hajót vezette, olykor kicsit féltem, hogy nem figyel eléggé az útra, pedig lett volna mire.

Tehát tavaly volt egy hajó, az Annika, most mint party hajót hírdeti, Celebration Party Boat fejléc alatt látható, körben pad, a teteje nád, egy hűtő, ami nem hűt, de ital kapható. És persze raki, szíverősítőnek. Most ugyanazon a néven egy másik hajó, kb harminc kimustrált busz ülőhellyel, olyan tetővel, amire fel lehet menni, a motor azonnal indul, (tavaly, fél tréfásan, megkérdezték, hogy van-e az utasok között német, mert ez egy német motor, hátha szót tud vele érteni), a sofőr, aki reggel a szállodában felvesz, céges egyentrikót visel, maga az autó is céges, a kikötőben az irodában szintén egyentrikós kislány fogad, ő a menedzser, mint később megtudjuk, ő a pénzügyes.

A nap végén Mario - kalapban - pénzt oszt a csapatnak. Itt meg egy saját kép látható a szűk csapatról, fehér ingben maga Márió.

A többit holnap.

Azóta több holnap is eltelt, innen, itthonról már fel is tudok tölteni egy pár szép képet, hogy ne csak a megváltozott körülményekről, a fejlődésről lelkendezzek. Kérdés persze, hogy mit akarok, további csapatokat küldeni,hogy aztán jövőre fanyalogjak,hogy nem lehet Márióhoz másnapra jegyet kapni, vagy hogy az újraindított komp (amit terveznek) tele van autókkal, és a fierzai kocsmából - ennek píárjára majd visszatérek - nem csak lustán, lassan egyenként megszámolható érkezők és távozók láthatók,hanem megépült a tömegeket kiszolgáló igazi szupermarket, és a gyorsvasút :)

az úton, ez még egy korábbi tó

mindenféle állatok jöttek szembe, olyan kicsi volt a forgalom, hogy nyilvánvalóan mi voltunk a betolakodók

Aztán kiszálltunk egy kis fényképezésre egy tónál, ahol a felszínt még vastag, reggeli pára fedte. Nemsokára beért minket a cég kisbusza egy csapat fiatallal, akikkel aztán együtt is utaztunk, egy részük nem jött vissza velünk, hanem ment tovább a Valbona völgyében fekvő, Koszovóhoz közeli Bajram Curri városába, amit így kell ejteni az azonos nevű nemzeti hős után, akiről itt lehet részletesebben olvasni albánul, illetve google fordításban. Régóta vágyunk oda, de most valahogy megint lemondtunk róla, akik jártak ott, azt mesélték, hogy semmi nincs ott. Minket azonban sokszor pont ez a semmi érdekel.De itt látható egy kép a városról, a mellette levő szöveg netes fordítása szerint a város lakosai öt napig víz nélkül voltak, és mintha a kommentárokból az derülne ki, hogy bizony BC messze van Tiranától. Úgyhogy ha valami igazit akarunk látni, mégis talán el kéne mennünk oda legközelebb. De persze addig meg is kellene tanulni albánul.

Aztán elértünk a kikötőbe, kis helyen, nagy mennyiségű jármű és ember, mi a szokásos helyünkön, a kávézó/étterem fenti részén, ahonnan remek a kilátás, és még a jeges szél is bírható, megittunk egy isteni kávét, vettünk két vizet az útra, és szemlélődtünk. Láttunk például két embert, akik egy kecskét próbáltak szállítóképes állapotra kötözni egy kocsi tetejére. Meg láttunk kis csónakokat, pár helyi utassal, meg megérkezett a menetrendszerű járat, ami hatkor indul Fierzából, meg elmerengtünk, hogy abban a szállodában, amit Mario helyben hirdet és 5-ért lehet aludni, vajon az iroda feletti isteni függőágyra hasonlító fekhelyek vannak-e, és hogy vajon megkockáztatjuk-e egyszer az ott ébredést. Most úgy érzem, feltétlenül meg kéne. Itt jól látható az iroda, amiben még tavaly a nagynénje dolgozott, és a hotel felirat.

Aztán mindeni becuccolt, most nem volt semmi izgalmas, csak hátizsákos és táskás utasok, se motor, se semmi egyéb, viszont mindenki kapott egy konzervkávét és egy bureket. Jólesett. Kb mint a repülőn.

Ő itt Artan, az idegenvezetőnk, Viktor sokat beszélgetett vele. Nagyon jól csinálta a dolgát, ami egyrészt az ismeretek osztása, másrészt a kedélyek szinten tartása volt, a német és a holland utas közti majd hogy ölre nem menő nézeteltérés elsimításában is nagyon jó volt.

Az Annika tetejére is fel lehetett menni, jobban lehetett onnan fényképezni. 

a megfelelő időben kiosztott rakis műanyagpoharak szép árnyékot vetettek a tetőt fedő vászonra

Itt meg Viktort fényképeztem le a hajótérből, ahogy a tetőn fényképez :)

Fierzába érve is az volt az érzésünk, hogy sokkal inkább az állatok használják az utat, mint az autók. Ez a tehén ott lefeküdt, és a többiek körbevették. Az autósok nagyon nehezen tudták átverekedni magukat: dudálás, semmi, kiabálás, semmi, vezető kiszáll, odébbhajtja a teheneket, lassan elballagnak pár lépést, visszaül, indít, a tehén megint ott van.

Most nem ettünk, mert az az egész időt elvette volna, csak beültünk a kocsma árnyékába és kóláztunk. Kb ez volt látható, szemben a szupermarket, elég szegényes kínálattal, előtte néhány körtét áruló ember, balra pedig a benzinkút, felette az étterem.

Erről a tábláról ki lehet sillabizálni, hogy a fejlesztések költségeit milyen forrásból fedezték.

Hazafelé felvettük ezt az embert, három zsák gyógynövénnyel. Zsálya, citromfű és hársfavirág volt, ha jól értettük és éreztük.

Itt meg jött egy másik, felszállni.

Végig a víz mentén láthatóan mezőgazdasági művelés folyik, zöldség, kukorica, gyümölcsfák, olajfák, és sok helyen kinn vannak a méhkaptárok is.

Aztán tettünk egy kitérőt a Thethiből már ismert Shala folyóhoz, Viktor még úszott is egyet a jéghideg vízben.

Az igérettel ellentétben nem szálltunk ki Mario falujában (már késésében voltunk, de minket ez nem zavart), úgyhogy a család egy nőtagja kihozta nekünk a palacsintát. Finom volt.

Ez a kikötő, háttérben jobbról balra az alagút, az iroda, fölötte a függőággyal, mellette a kávézó és a szálloda. Baloldalt, ami nem látszik a képen, az a gát maga.

Itt már csak azért szálltunk ki,hogy sofőrünk elszívhasson egy cigarettát. A cover sztori az volt, hogy vigyünk abból a jó kis vízből, ami itt folyik. Vittünk. A nyolcszemélyes kocsiban kilencen ültünk, Viktor a sofőr mellett, mellettem a kicsit ideges holland házaspár az ötcsillagos szállodából, hátul pedig két turista lány és köztük valami csomagon a cég pénzügyi menedzsere, Romi. Vicces volt, mert míg idefelé a sofőr minden gond nélkül és nagyon kedvesen kommunikált velünk angolul, hazafelé csak Romin keresztül. A lányok hátul nagyon egymásra találtak. Hihetetlen nagy mulatság volt, ahogy a két turista legszükségesebb információkat megszerezte Romitól, aki készségesen belement a játékba. A sofőrök nevéről hamar rátértek a flörtöléshez szükséges albán kifejezésekre, nagy nevetés közepette ismételgették ezeket, sajnos nem tudok semmi felidézni, csak annyit, hogy mintha az egyik sofőrt, azt a helyeset, napsugárnak, vagy kifejezetten szép napsugárnak hívták volna, és hogy nagyon erősen igyekeztek a lányok megtanulni azén tisztellek téged kifejezést, ami nem volt nagyon nehéz, mert a tisztelet albánul is riszpekt, vagy valami hasonló.

Isteni napunk volt, csak sajnos a késés miatt a jazz fesztivál első feléről (összesen két fele volt neki egy izraeli és egy német együttes) lekéstünk, ez csalódás volt, de azért nem bánkódtunk nagyon. Tal Kravitz együtteséről lemaradtunk, de Lebi Derya megvolt, és jó volt. Szereztünk hozzá egy hihetetlen profizmussal becsomagolt húsos pítát, és vettünk sört, így a gyomorkorgás sem akadályozta az élvezetet. 

Ez is szép nap volt.